A LÉPCSŐRE HULLÓ SZAVAK

 

 

1.

……….el nem küldött üzenetek. Tegnap még azt hitted, hogy vagy. Újból és mégis sepred barátod lelkéből az elszáradt faleveleket………..elfelejted a régi halálokat, tovább mész. Kesztyűnek használod az időt. Terveid szilánkjaiból, reményeidből üveghegyek lettek. Kicserepesedett bőr………....esti ünnep……..Új virágokat ültetsz tetteid árnyékába. Szárny nélküli madarak lepték el a lakótelepet………………….….elhagyom otthonom.

 

4.

Felületesen raktad össze arcod lekicsinyített másának áhítat képét………viaszos reflexek rajzolatai, vörös mélységek………….Mindent megtettél, amit tudtál…….lehet, hogy az egészet későn vetted észre. Végtelen oszlop…………tekinteted egyre távolodik tőled és tőlem egyaránt. Ábrándféle masszával tapasztod álmaid vályogfalait. Ezüstös visszhangok……..deszka felhők……..Elfogadhatatlan korszakban keresel bizonyítékokat túlságosan emberi magatartásodért………földlyukak, eldugott enyvszavak, elnéptelenedett falvak………Korlátolt vágyaink……..A sárga tenger zaját adtam neked. Kutak nélküli szakadt térképpel feded le a csendet………egy kifestett szemű macska…….zúzmara állapot…….Kétszer megélt évek tükröződnek perzselt testünk látványában. Gyertyákat gyújtunk zsúfolt szívünkben. Nevetésed igen jól ismert ékszer, néha megismétlődik minden hallgatás előtt…….sétálunk álmainkon, mint egy fekete perzsaszőnyegen, olykor rád hullanak ajkaim……..

 

9.

Egy hópehely megérinti homlokod……..Egész évben tél volt. Lehet, hogy még igen sötét van. Fehér varjak szállnak egy elsüllyesztett és homályos évszázad felé. Eltépett képek, felborult országok, repülő temetők, színtelen zászlók, félre értett himnuszok……..újságpapír leöntve sörrel, dróttal kicserélt szivárvány, könyvtárkocsmák, vásártemplomok, golyókeresztek…….A horgonyokat leengedjük, s mozdulatlansággal mérjük az időt. Elfogadtál törvénytelenül, árván de előzőleg megsemmisült egy erdő.

 

10.

A madaraknak nincsen temetőjük………elhasznált cipők, színes papírsárkányok, divatlapok, számlák, törvényszék és egyház, vagyon, arany és virág….a következő gödör felemelkedik, éhes és álmos vagy….tulajdonképpen hasonlítasz egy ecsethez, engedély nélkül repülsz. Visszajött a tavalyi szeptember, szürke nap sugarával kötözöd kezed….nem tehettél mást, mert igen merevek eltúlzott sáncaid. Kong a hajlékony ég…..hisztérikus fénytelenség, kiálltál a sorból, túl tiszteltél egy nem igazi katasztrófát. A szavak vakolatát figyelmetlen mozdulattal leverted, szeretted volna, ha megbocsát az Isten…..egyre gyakrabban szaladsz le a pincébe, mert csak ott találtad meg drága tárgyaid. Vádolod magad, s az elégett zsinór szerepét játszod. Az első szó mindig ugyanaz…..Vadságodban megszólít egy nő, mintha jót akarna, de tulajdonképpen nem is akar semmit. Túl sokáig kerested hazád.

 

13.

Testemből kihullt a lelkem és nem tudom miért. Ágyadba maszkokat rajzol az eső…..Az asztalnál ültünk, s átéltük életünk egyetlen este. Szobád repül az üresség fölött. (Leveleket vásárolnak pénzért a fák) Zsákokba csomagolva az elhasznált jövő. Nézem a kezed miközben a hallgatás, cseng…..sokszínű festék ömlött rám. Észre sem vettük, hogy megfagyott a nyár. Torz rakományokat visznek száguldó vonatok. Négyzetre kezdtük osztani a megmaradt levegőt…..a virágok visszhangját tálcára teszed, miközben kettészakadt hosszában a rét. Táviratot kaptál a mennyből a tisztázatlan dolgaid miatt. Szófalak kifehéredett egy kard alakú lány körvonala..….Az otthonból nem maradt csak egy villanykörte és egy rezsó. Valamit akartunk…..tenyerünkben tartjuk a friss füvet…..szemeink a kár a kötél sorban szakadnak el. Reménylétrát akasztunk a levegőre. Nevednek csak kezdőbetűje emelkedik a köztér fölé. A lezuhant ég közelében szavainkban fürdünk……ott hagytuk tegnapunk a metró újságtartójában. Akármennyire is akarnak rábeszélni, nem fogadlak el……gyűlöllek. Csak egyik oldalad tárod ki, szerencsét nem magadnak kívánsz……egy lerobbant vagonban maradt ifjúságod……..Egy kör alakú utcának a végére értél. Én mindig középen állok, mozgok és maradok. Ajkaddal beszélek, néha térdedre nézek……Álmodni vágyom mikor, nem vagyok veled…….patkót találtam a hóban.

 

 

 

© Kréher Péter 1993