12/1.

A szobám plafonjánál kicsit lejjebb van az én egem, ráakasztva a székem nyakkendővel. Levettem onnan, s elhelyeztem a kinti égre, már arra az égre, amelyik éppen akkor ott volt. Mintha nem is lett volna ég, csak valami eget helyettesítő féle, amelyiken keresztül látszott egy régebbi kopott ég. Azon az éghelyettesítő valamin lógott az én nyakkendős székem, rajta elfelejtett kézirataim, amelyeket folyton elfújt a szél. Alig tudtam összeszedni azokat, néhány közülük le is esett a földre a sárba, embernyomok közé. A székem csak lógott, időnként próbálta megigazítani a nyakkendőjét kevés sikerrel. Egy napon teli lett kiütéssel, először az egyik lába, azután mind a négy. Rájött, hogy ennek az oka csakis az irodalom. Azóta mind a négy lábát bekeni titokzatos kenőccsel egy mennyből kiűzött angyal. Az égre felakasztott nyakkendős székem ingadozik jobbra-balra, azzal hintázik egy halott madár és az ifjúságról dalol.

 

12/2.

Az éjjeli menedékhelyek nappaliak kéne, hogy legyenek, mert az embereknek nappal nincs hová menniük. A temetők zsúfoltak, templomok nincsenek, vöröskeresztes sátrakban szíveket osztanak ingyen. Ég sehol sincs. Egy árnyéktalan isten buzdítására több helyen rongybábu költők szavalnak harci verseket. Kenyérmorzsa hull, a sehol sincs égből, télen hó, ellepve a város romjait.

 

12/3.

Tíz évig naponta festettem két képet, egyet reggel, egyet este. Utána tíz évig naponta bedobtam egy képet a Dunába a Szabadság hídról délben, ezt követően naponta elégettem egy festményem délutánonként szülőházam kertjében, majd öt évig hallgattam. Egy idő elmúltával el kezdtem égetni használt cipőimet, amikor azok elfogytak régi ruháim égetéséhez fogtam. Végül ott maradtam meztelen. Nem tehettem mást, csak hogy fessek testemre nyolcágú csillagot és virágmotívumokat.

 

12/4.

Vásároltam egy tíz kilós kalapácsot, s azzal kezdtem összetörni negyven év alatt kigondolt szavaim. Sikerült darabokra zúzni tíz tonna szót, s a halom törmelékkel nem tudtam mit kezdeni. Lefotóztam, mielőtt elvitték teljesen ismeretlen emberek.

 

12/5.

Egy életen át gyűjtöttem rőzsét az erdőben, figyelmesen tanulmányoztam azokat, főleg esztétikai szempontból. Nem vettem észre semmilyen változást. A húsz évvel ezelőtti ugyan olyan, mint a mai. Próbáltam egyenként beszúrni a földbe, a különlegesebbeket a szívembe.

 

12/6.

A lelkem egy részét bekerítettem dróthálóval, ott alusznak legszívesebben a macskák.

 

12/7.

Volt, amikor rókára vadásztam, volt, amikor farkasra, közben építettem magamnak öt faházat, mind az öt leégett, mind az öt ugyanazon a télen.

 

12/8.

BHR 12, KZT 18, 3 CLV 47, UBT 52, az erdélyi már csak erdélyi, GOE 13, a valódi köröm alatti feketeség, hogy mennyire gyógyítható az vita kérdése. OKT 26, TGA 14, ZBF 31, falevelek a halál előtti pillanatban, AFT 20, SLT 35, Made in mit tudom én hol, dísztök majdnem ingyen és vershulladék. GHV 42-RO, HTV 02, angol csend és keresztárnyék, két hosszú női comb éhes farkasok látókörében, RVU 19, TCN 21, törekvések, zátonyok, tövisek, BKMZVUF még egy Ú, borítékolt szitkozódások és túl sok ámen.

 

12/9.

Juhászt esznek a juhok egy olyan réten, ahol nem nő fű soha többé és kecskefodrászat nyílik az R utca egyik régen eladott ingatlanában, MTKZUGDFVHLSZS, ötször Y, egyszer B, felesleges zsilettek és felesleges zászlók, AVÓMTGU 3454, feldarabolt eszmék, KVUB, TGZ, a nincstelenség fokozódik a stb-k között, szex csak úgy kutyafuttában, MOB 198, egy számítógép árnyékában zsugorodott világ, a temetőből menekülnek a holtak, a városból az összes élni vágyó, a művészek közül a legművészebb óvatosan, de mégis elvágja saját hangszálait.

 

 

© Kréher Péter 2012