10/23.

Mindenkivel beszélni szeretnék, de senkihez sem szólok. Mindenkit elfogadok, de senkit sem akarok látni. Voltam Hold annyi és annyi égen. Voltam szó is, engem mondtak ki, amikor szétszakadt a rét. Engem mondtak ki, amikor jött a hajnal, s amikor jöttek emberféle lények katonaruhában, lövöldözve miden emlékfoszlányra, fényképekre és régi levelekre. Engem mondtak ki minden kormányváltáskor. Engem mondtak ki naponta többször az utcán, engem mondott ki az újszülött és az újdonsült halott. Te megtagadtál ahelyett, hogy kimondjál engem, szappanbuborékokat fújtál, amelyek maguktól kipukkantak. Nem mondtál ki engem soha és ezért szeretni nem tudlak.

 

10/24.

Téged, ha nem érdekel mi voltam tegnap, akkor nincs, mit keress nálam. Téged, ha nem érdekel, mi leszek holnap, számomra idegen vagy. Téged, ha nem érdekel, mi vagyok most, akkor a szemembe se nézz. Téged, ha nem érdekel a szótlanság, amiben vergődöm, akkor keress Valaki mást, hagyd pusztán útjaim, hagyd ajtóimat bezárva. Téged, ha nem érdekel a szomorúságom, keresztem nem lehetsz. Ha nem érdekel, ami voltam, számomra nem is létezel, ha nem érdekel, ami leszek, akkor meg se érints. Téged, ha nem érdekel, hogy én fázom, akkor nézz a tükörbe és meglátod ott azt, amit sohasem láttál.

 

10/25.

(Hiányzik)

 

10/26.

A költészet istene rongyos ruhában, betegen és némán eljött hozzám, kért egy pohár bort. Nekem nem volt se poharam, se borom. Megkértem feküdjön le arra a helyre, ahol előzőleg én aludtam, álmodjon ő is, mint én. Álmodjon nőket, hatalmas betűket, álmodja jégcsap otthonát. Megkértem, hogy feküdjön le arra a helyre, ahol már feküdt. Ő köszönetként falevéllé változott, s azt kifújta a szél az ablakon.

 

 

© Kréher Péter 2010