JANUÁRI VERSEK

 

00/2.

Lebontom emlékeim. A megmaradt házam, amelyik tükröződik egy megfagyott pocsolya hajnali mozdulatlanságban.

 

00/3.

egyedüllét egyedül………………………………...

egyedüllét kettesben……………………………….

egyedüllét hármasban……………………………...

egyedüllét négyesben……………………………...

egyedüllét öten…………………………………….

egyedüllét hatan…………………………………...

egyedüllét heten…………………………………...

egyedüllét nyolcan………………………………...

egyedüllét kilencen………………………………..

egyedüllét tízen……………………………………

egyedüllét a tömegben…………………………….

egyedüllét a Barabás utca 25-ben…………………

egyedüllét Made in Hungary…………………………….

egyedüllét december 19-én……………………….

egyedüllét a világ végén

 

00/8.

152 semmiféleképpen nem lehet az elrontott napok száma az elmúlt évben, sem a távolság Lendva és Budapest közt egy megfoghatatlan és abszurd mértékegységben mérve. Jövőre is lesz, ki menedéket keres lángoló szénakazlakban, ezüst nyakláncot hordanak a vízbe fúltak. Ha eljön a fekete reggel, már ne imádkozz azért ki hazatért az elhagyott ekék csendje, megvédi a kitalált istenek bosszújától. Éhen halt madarak repülnek elhagyott házak felett, szavaidra sárdarabokat és újabb szavakat tesznek. A mezőn, térden állnak a harcosok, a halak is startolnak az elhervadt akácfa virágok felé. Egyetlen álmodban egyetlen vízesés, amelyet valahogyan elfúj a szél. Komfortos koporsók lepik el a földet zene és sötét.

 

00/9.

Levágott fák emelkednek a magasba, falat festettem, az egyetlen kiálló szegre felakasztottam a tegnap árnyékát. 200 km/ó sebességű szélben egymásba ütköző madarak vergődnek abban a pusztaságban, amelyből engem megmentettél. Lásd be, hogy a leghidegebb napokban évekkel ezelőtt én alig voltam utcai vízvezetéked. Akkor még ömlöttek belőlem a klórozott szavak, de most szilveszter van és én ismét egy moszkvai repülőtéren, égő csillagszóróval a kezemben Klim Saginnak érzem magam, boldog újévet kívánok egy megfagyott ismeretlen utasnak.

 

© Kréher Péter 2000